Nagy-károlyi gróf Károlyi Ferenc

(Olcsva (Szatmár megye), 1705. június 20. – Nagykároly,1758. augusztus 14.) Szatmár vármegye örökös főispánja, valóságos belső titkos tanácsos. Gróf Károlyi Sándor tábornagy és szalai gróf Barkóczy Krisztina fia. Hatéves koráig csak nagy ritkán láthatta a táborozásokban elfoglalt atyját és így édesanyja gondjai alatt nevelkedett; 1711-ben azonban atyja vette át a nevelését. 1712-ben és 1714 őszén ismételten fölvitte magával a pozsonyi diétára, hogy annak tartamára a nagyszombati intézetben, mint rendkívüli tanulót ideiglenesen fölvetesse. Károlyi itten 1715-től 1721-ig hat iskolai(retorikai) osztályt végzett; Szuhányi Márton volt első nevelője, akit 1717. április 25-én Kaposváry Mátyás teológus váltott fel, 1719. május 15-én pedig Gányi Ferenc lett a nevelő. 1721. július 24-én neveztetett ki Szatmár vármegye főispánjává és 1722. február 25-én tartatott meg illő pompával a beiktatás. 1723-tól a bölcseletet tanulta Nagykárolyban Tagányi Béla piarista rendtag vezetése mellett. 1726. augusztus 25-én egybekelt gróf Csáky Krisztinával. Az 1733. évi háború kitörése előtt atyja 1734-ben egy lovasezredet állított ki és szereltetett föl; ahová április 13-án Károlyi főezredessé neveztetett ki és 1738-ban az ezredtulajdonosa lett. Több hadjáratban vett részt. 1739-ben a török háború elején lovassági tábornok, 1741-ben altábornagy, 1744-ben a Tiszáninneni részek főparancsnoka, 1745.szeptember 3-án valóságos belső titkos tanácsos, november 23-án a Hétszemélyes Tábla közbírája, 1748-ban pedig lovassági vezér lett a Mária Terézia és I. Ferenc római császár összes lovasezredei fölött; utóbb királyi főasztalnok mesterré neveztetett ki. A török által elpusztított Nyíregyházát ő telepítette meg újra. 1755-ben a közművelődés előmozdítására Nagykárolyban könyvnyomdát állított fel.