"Szervusz,Alpolgármester Úr – mondtam számtalanszor személyesen, vagy a telefonba.Majd találkoztunk, hogy beszámoljak mit is végeztünk, mi a véleményed az előttünk állódolgokról, vagy épp a saját ügyeiddel hozakodtál elő.–Hát akkor , még egyszer, utoljára, Szervusz Alpolgármester Úr, szervusz kedves Laci!Eljöttünk ma hozzád, itt vagyunk veled. Mindnyájan rád gondolunk. Keresünk egymás tekintetében, keresünk történeteinkben, emlékeinkben.Most rólad beszélünk:Arról, ahogyan éltél,arról, ahogyan dolgoztál,arról, ahogyan gondolkodtál,arró...
"Szervusz,Alpolgármester Úr – mondtam számtalanszor személyesen, vagy a telefonba.Majd találkoztunk, hogy beszámoljak mit is végeztünk, mi a véleményed az előttünk állódolgokról, vagy épp a saját ügyeiddel hozakodtál elő.–Hát akkor , még egyszer, utoljára, Szervusz Alpolgármester Úr, szervusz kedves Laci!Eljöttünk ma hozzád, itt vagyunk veled. Mindnyájan rád gondolunk. Keresünk egymás tekintetében, keresünk történeteinkben, emlékeinkben.Most rólad beszélünk:Arról, ahogyan éltél,arról, ahogyan dolgoztál,arról, ahogyan gondolkodtál,arról, ahogyan jelen voltál köztünk,ahogyan hatottál a környezetedre,ahogyan vezetni segítettél,ahogyan gondoztad a barátságot,ahogy szerettél, ahogyan alkottál.Nehéz terhet róttál rám Alpolgármester Úr!Mert nehéz teher búcsút venni, mikor tudjuk, ez az utolsó találkozás, mikor tudjuk, nem lesz viszontlátás.Mikor tudjuk, hogy már nem fogunk leülni, beszélgetni, megbeszélni a jelent és a múltat, már nem tudjuk pótolni azt, amit elfelejtettünk megtenni, vagy megmondani, kimondani.Gyorsan történt, nagyon gyorsan. November 7-én elcsendesedett a falu.Dermedten álltunk, nem fogtuk fel a felfoghatatlant. Rossz tréfa - gondoltuk sokan.Egy szomorú délután itt hagytál minket magunkra. Átléptél azon az örök kapun, melyen át nincs többé visszatérés.Telefonok,, e-mailek, SMS-ek, kétségbeesett, hitetlenkedő emberek kérdésére a válasz:bekövetkezett a visszafordíthatatlan.Az ember keserűen gondol az élet igazságtalanságára, és próbálja vigasztalni magát:a jók korán mennek el.Nehéz szívvel osztozunk a gyászban, akik ma itt összejöttünk.Mindannyiunknak fáj, hogy eltávoztál közülünk, és nem lehetsz már velünk. Talán ezért is olyan torokszorítóak Wass Albert gondolatai:„Tudom, hogy durva és illetlen a szó, mely bármily céllal is azok után kullog, akik mögött az élet kapuja bezárult… (…) De úgy érzem, hogy néhány szóval adósod vagyok…”Valóban, - szerettünk, barátunk elvesztésével, hiányának megtapasztalásával együtt a szívünkbe költözik egy érzés: adósaid maradtunk valamivel.Ki egy szóval, ki egy simogatással, ki egy biztató, bátorító szempillantással.Az emlékezés ettől is olyan fájdalmas, mert a fejünkben visszhangzó kérdések között ott van az a miért is, amely szemrehányón vádol: miért nem tettük meg? Miért mulasztottuk el? A válasz pedig sohasem kielégítő.Tudjuk mindannyian, abban a percben, mikor megszületünk, rögtön elindulunk a halál útján.Vannak, akiknek ez az út rövid, a szerencséseknek hosszú, sok-sok állomással, szereplővel,de mindenki hagy magáról valamit, szépet, jót, emléket, maradandót.2002-ben hoztunk egy közös döntést, úgy döntöttünk, ha bizalmat kapunk,Táplánszentkeresztnek szenteljük az életünk egy részét.Sikerült.2002-től voltál az Alpolgármesterem.A település érdekeit mindig szem előtt tartottad. Kerülted a konfliktusokat, a konszenzusra törekedtél , a szeretet vezérelt.Hirtelen jött halálod előtt is közösen tervezgettük a falu jövőjét, a település életét befolyásoló komoly döntésekről írtad le véleményedet, vagy beszéltük meg utolsó telefonbeszélgetésünkben, mert az ülésre már nem tudtál eljönni. Még az utolsó alkalommal is részese lehettél olyan döntéseknek, melyek jó irányba viszik a községet, s évek múlva is hálával idézhetjük fel, hogy milyen jó, hogy egyetértettél velünk, támogattad javaslatainkat.Én - és sokan mások – büszkék vagyunk Rád!5. ciklusban voltál a képviselő-testületének tagja, és az Alpolgármesterem.Szerettünk és bíztunk benned. És te erre rászolgáltál.Támogattál bennünket, a testületben bármely összetételű is volt, meghatározó volt a véleményed. Építettünk bölcsődét, óvodát, tornatermet, iskolát. Felújíthattunk mindent, ami körülöttünk volt. A szolgálatodat nagylelkűen, önzetlenül végezted. Hűségesen őrzi kezed nyomát mindaz, amit felajánlásaid által készíthettünk el: A Németh Lajos emléktábla, a községegyesítési emlékmű, a Szent Lőrinc templom előtti tér és szobor. És mint ahogyan a régi székely mondásban megfogalmazódik: Aki iskolát vagy templomot épít, az bízik a jövőben. És te ilyen voltál.Példa értékű lehet mindenki felé, aki a közösség képviseletének szenteli idejét, milyen jó kapcsolatban álltál a lakossággal. Bárki, bármilyen gonddal fordulhatott hozzád, mindenkinek igyekeztél segíteni, gondjait, problémáit megoldani. Elképesztő, hogy a legapróbb dolgok is milyen fontosak tudtak lenni számodra. A személyes kapcsolatok és minden más!Nem volt hosszú út számodra kijelölve, de arra elegendő volt, hogy példát mutass emberségből, küzdeni tudásból, kitartásból. Olyan széles ismerettel és gondolkodásmóddal rendelkeztél, ami szemléletformáló erejével hatott képviselőtársaidra.Most itt vagyunk Alpolgármester úr azzal a feladattal, hogy nélküled folytassuk tovább a faluépítést, a munkát.Nélküled folytatni, mégis általad és veled. Jelen vagy bennünk. A hivatal, az önkormányzat,az intézmények dolgozóiban, képviselőtársaidban, mindazokban, akik elkötelezett társaid voltak, őriznek.Most már más hangsúllyal idézzük gondolataidat, új felelősséggel képviseljük látásmódodat,szemléletedet.Elmentél ugyan, de velünk maradsz. Segítettél az életedben, segítségedet kérem a halálod után is.Én is, és sokan mások. Hiszen örököseid vannak. Örököseid vagyunk.
