Egy testvére született, Kriszti, akinek mindig is a legnagyobb támasza volt, védte, óvta, vigyázta az utolsó percig. A szülői házban kapta útravalóul a munka szeretetét, tiszteletét. Azt a tiszteletet, ahogy a nőkkel bánt mindig is. Nagyon sokat dolgoztak, ezért Pisti gyakorlatilag kiskorától kezdve a húgára vigyázott, főzött, sütött, megtett önzetlenül mindent, amit kellett.

Az általános iskolát Földesen végezte el, ezt követően az Arany János Gimnázium egészségügyi tagozatára iratkozott be, amelyet 1991-ben végzett el. Egyből a munka világában találta magát, az akkori nevén Dr. Zöld Sándor Kórház alkalmazottja lett, majd a kötelesség sorkatonai szolgálatra szólította el, ahonnan 1993-ban szerelt le. 

Életének egyik fő vezérvonala, szenvedélye volt választott hivatása. Bár eleinte nem nagyon akart mentőzni – melyet 94-ben kezdett el először Szolnokon, majd Törökszentmiklóson, ám néhány hónap után már látszott, hogy ez igazi szerelem. Sokszor csak leült az asztalhoz, és egy kávé mellett elmondta, ha valami olyat élt meg, ami megrázta. Sok ilyen volt. Nehezen viselte az értelmetlen halált, ha gyerekek sérültek meg. Végtelen tisztelettel bánt az elesettekkel, támogatta a gyengéket. Tanult, olvasott, igyekezett mindig fejlődni. Az első Mentőegységek egyikén dolgozott, amelyek kiértek a Szajolnál történt vonatbalesethez, és mentette, ellátta a sérülteket. Ezt nagyon nehezen dolgozta fel.

1997-től lett a berettyóújfalui mentőszolgálat dolgozója, de munkahelyi és közúti elsősegély tanfolyamokon oktatói munkát is vállalt, melyben nagy elismertséget szerzett, közvetlen természete, humora, szakértelme miatt sokan kedvelték és tisztelték. Mindezek mellett másodállásban dolgozott a Debreceni Klinika belső mentőszolgálatánál, kezdetben aktív vonulóként, később mentésirányítóként. Bárhol járt, szinte nem volt olyan, hogy ne állították volna meg: megköszönni a segítséget, az oktatást, vagy olyanok, akiknek hozzátartozóját vitte, mentette meg. Sokszor késő este csörgött a telefonja, hogy segítsen egy vizsgálatkérővel, vagy hogy melyik orvoshoz menjenek valamilyen problémával. Nagyon büszke volt arra, hogy az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott. 

A bajtársak is viszont szerették, így nem is meglepő, hogy e vers az ő emlékének íródott:    

„Csendben letettem a telefont

Elindult a könnyem

A döbbenet lassan körbefon

Ülök megtörten 

Sóhajtva nézek fel az égre 

Miért?-et suttogva 

Vádlón az Isten szemébe 

Az életet ostorozva 

Választ nem kapok 

Talán nem is szeretnék

Megmaradnak a pillanatok 

Emlékszem: Őt csak szerették

Büszke vagyok, hogy ismerhettem

Büszke, hogy bajtársa lehettem! 

És most…. Lehajtott fejjel, kisírt szemmel

Gyújtok egy gyertyát 

Hogy árnyékok ne zavarhassák az Útját! 

Nyugodj békében, Pisti!”

Tim Attila

1990-től tartoztak össze – igazi diákszerelem volt az övék - későbbi feleségével, Szilaj Etelkával, akivel 1994. július 09-én kötött házasságot Földesen. 30 éven keresztül voltak egy pár, jóban-rosszban, mindent megosztva egymással. Bármi történt, egymás kezét fogva, dacolva mindennel mentek előre, hogy együtt megadhassanak mindent egymásnak, és gyermekeiknek. Három csodálatos gyermekük született: Boglárka 1995-ben, és az ikrek: Lili és Gergő 1998-ban.

Csodálatos apa volt. Ott volt mindegyikük születésénél, fogva felesége kezét, és hihetetlenül büszke volt. Fürdette, etette, sétáltatta őket, és ahova tudott, mindenhová elment megnézni, legyen az óvodavizsga, szavalóverseny, bármi. Mindig az volt számára fontos, hogy tovább adja azokat az értékeket, amiket ő hozott otthonról. Bár igyekezett erős kézzel irányítani őket, mégis ő volt, aki „cinkos” tudott lenni mindenben. Mint a jó zsaru, rossz zsaru…….. Hihetetlenül büszke volt arra, hogy mindhárman tanulnak, nyelvet beszélnek, megtalálták a helyüket az életben. Gyerekbolond volt, de bármilyen korosztállyal megtalálta a hangot. 

Otthonában tudott igazán lazítani. Ha volt egy kis ideje, a nappalian pihenve tévézett, olvasgatott az interneten. Tele volt tervekkel. De 2020.december 12-én a világot felkavaró új járvány egyik áldozataként örökre megpihent.

Hogy ki volt ő valójában, és milyen ember? Állhatna itt most akárhány szépen megfogalmazott körmondat, de egyik sem fejezi ki jobban annál, hogy: „194 centi, közel 140 kiló hatalmas nagy szív”.