Gimnáziumi iskoláit Nyitrán, Léván és Esztergomban végezte. 1843-ban az esztergom-főmegyei papok között mint az Emericanum növendékeként Pozsonyban töltött egy év után 1844-től a bölcseletet Nagyszombatban, a teológiát 1847-től a bécsi Pázmáneumban hallgatta. 1852. július 23-án Scitovszky János hercegprímás áldozópappá szentelte fel. Ezután Nagyszombatban az óklasszikus nyelvek (latin és görög) tanáraként dolgozott az érseki főgimnáziumban, ahol a klasszikus nyelvekben való jártasságát fejlesztette.
1854-ben a pesti Központi Papnevelő Intézet tanulmányi felügyelőjévé nevezték ki. 1859-ben Esztergomban teológiai, 1861. április 14-én pesti egyetemi hittanár lett. 1869-ben szülővárosa országgyűlési képviselővé választotta. Mint képviselő, a Deák-párthoz csatlakozott és általános figyelmet keltett felszólalásaival. E minőségében választották meg az akkor összeült katolikus autonómiai szervezőbizottság tagjává. 1869. szeptember 15-én báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Deák Ferenc ajánlására, kinevezte vallás- és közoktatási miniszteri osztálytanácsossá. Szeptember 23-án dunaföldvári címzetes apát és esztergomi kanonok lett; emellett újból egyhangúlag képviselővé választották 1875-ig.
Püspöki pályafutása
1871. január 1-jén szepesi püspökké nevezték ki, IX. Piusz pápa június 26-án erősítette meg. Július 30-án szentelték püspökké, székét augusztus 27-én foglalta el. Ottani rövid működése alatt rendezte papsága anyagi helyzetét, restaurálta hazai műemlékeink egyik kincsét, a szepeshelyi Szapolyai-kápolnát és sikeresen ápolta idegen ajkú hívei között a nemzeti szellemet.
1873. június 18-án az egri érseki székre emelték, ahol szintén Deák Ferenc ajánlása jelölt számára képességeihez méltó helyet. 1873. augusztus 29-én belső titkos tanácsos, 1888-ban pedig pápai trónálló és prelátus lett. A politikai élettől az 1875. évi fúzió után visszavonult. 1892-ben a Szent István-rend nagykeresztjével tüntették ki, a budapesti egyetem pedig a millenniumi ünneplés alkalmával egyházjogdoktorrá választotta. Számos főpásztori körlevele és rendelete által törekedett az egyházi fegyelmet megerősíteni. Körlevelei közül: De disciplina ecclesiastica, De conventibus cleri, De residentia és a házassági rendről szólók említendők.
1880-ban Trefort Ágoston miniszterhez írt az egri érseki jogakadémia megszüntetése ellen, és az egri tanítóintézetet az újabb igényeknek megfelelően berendezte; leánynevelő-intézeteket, iskolákat emelt és fenntartásukról gondoskodott; a miskolci leánynevelő-intézetre 100 000 forintnál nagyobb összeget áldozott; áldozatkészségéből egyházmegyéjében több új templom létesült: 1895-ben Tiszaeszláron, 1898-ban Gáván, 1899-ben Kisújszálláson, 1901-ben Vécsen, 1904-ben Nyíregyházán, 1909-ben Kótajban, 1913-ban Sajókazincon.
az egyházmegyei papság nyugdíjintézetére 30 000 forintnyi, az egyházmegyei lelkészek, segédlelkészek és tanítók fizetésének javítására 150 000 forintot meghaladó alapítványt tett. A művészetnek is hathatós pártfogója volt. Az árvíz által sújtott Szegednek 10 000 forintot, Miskolcnak, Egernek ugyanannyit adományozott. A csángók hazatelepítését nagy összeggel támogatta. Adományai már érseksége huszadik évében meghaladták a másfél millió forintot. Eger városa díszpolgárrá választotta és lefestette arcképét a városterme számára. 1893-ban ünnepelték érseksége huszadik évfordulóját. Tevékenykedett a vallás- és tanulmányi alapok ellenőrző és azokra felügyelő ideiglenes bizottságban, a főrendiház pénzügyi bizottságában, melynek hosszabb ideje elnöke volt, a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságban, melynek rendszerint tagja volt. 1898-ban betöltötte egri 25. évét, erre az alkalomra kiadott főpásztori levelében vádolta a jelen társadalom hibáit, az érzületek gyökeres átalakulását sürgette, melyet csak Krisztus tana teremthet meg. Ugyanekkor gazdasági alkalmazottai részére 50 000, Erzsébet királyasszony emlékére 50 000, az egri egyházmegyei papi nyugdíjintézet javára 20 000, az egri egyházmegyei kántortanítók részére 20 000 koronát ajándékozott. 1902-es aranymiséje alkalmából ajándékozta Nyíregyházának a Magyarok Nagyasszonya-templomot, melyet ő maga szentelt fel 1904. augusztus 20-án. 1905. július 23-án érte meg áldozópapságának hatvanéves jubileumát. Ugyanezen évben X. Piusz pápa kinevezte bíborossá és 1906. december 6-án Rómában fejére tette a bíbornoki kalapot.
1912 májusában Budapesten tüdőgyulladást kapott, ami végül a halálát okozta. Az Egri főszékesegyház kriptájában temették el.
Harminckilenc éves egri érseksége alatt az önmagához mindenkor szigorú, egyszerűségszerető főpap az adományairól vezetett számadások szerint, egyházi, kulturális, társadalmi és jótékony célokra 6 527 043 koronát áldozott, mely összegből egyházmegyei célokra, mint templomokra, iskolákra, lelkészek, segédlelkészek, tanárok, tanítók helyzetének javítására, neveltetési célokra stb. 4 540 271 korona jutott. Főképp az egyházmegyei papnyugdíjintézetet támogatta, melyet mintegy 400 000 korona adományával és állandó gondolkodásával egészen újjászervezett.
