Mátyus Zoltán

Tisztelt gyászoló család, egykori katonatársak, barátok, tisztelők, kedves megjelentek, azért jöttünk ma össze, hogy elbúcsúzzunk Mátyus Zoltán ezredestől, a Magyar Honvédség és valamennyiünk halottjától. Fájdalomtól megtört szívvel, de a sors megmásíthatatlan akaratába lassan belenyugodva gyűltünk össze Mátyus Zoltán ezredes Urnájánál, hogy elköszönjünk, hogy végső búcsút vegyünk a hőn szeretett férjtől, apától, testvértől, jó rokontól, baráttól és ismerőstől, katonatársunktól, egykori parancsnokunktól. „Szerettem volna még élni köztetek, De a sors másképp rendelkezett. Én most elmegyek végleg megpihenni, Odalenn már nem fáj nekem semmi….” Megilletődve állunk itt, mindannyiunk szívét a bánat szorítja össze. A halál végérvényesen elszakítja azokat a szálakat, amelyek az embereket egymáshoz kötik. S ezen elszakadt szálak mentén megfoghatatlan üresség támad, melyet mindenki szívében és lelkében pótolhatatlan veszteségként érez. Ilyenkor magunkban végig gondoljuk, hogy mi mindent szerettünk volna még elmondani neki, mi mindent szerettünk volna még közösen megtenni, átélni. Betegségben lelt halála azonban elragadta tőlünk az esélyeket, hogy mindezeket megtehessük. Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Kollégák! Bajtársak! Rokonok és ismerősök! Ezredes Úr, 1954. január 3-án született Budapesten. Már gyermekként is vonzotta a katonai élet, mindig is katona szeretett volna lenni. 1972-ben nyert felvételt a Zalka Máté Katonai Műszak Főiskolára, debreceni alapkiképzését követően, a hallgatói éveket társaival aktívan, nagy elhivatottsággal teljesítette. 1976-ban végzett a főiskola légvédelmi tüzér szakán, jeles eredménnyel. 1976. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. Hogy mit is jelentett számára, katonának lenni és mit jelentett számára a tiszti fogadalom, azt legjobban az jelzi, hogy az avatást követően családtagjaival való találkozásakor a Kossuth téren úgy nyilatkozott, „Én aztán szeretem a hazámat” – s egy kicsit könnybe lábadt a szeme. Nagyon büszke volt a sikerére. Első tiszti beosztását a Csapatlégvédelmi Kiképző Központban a beszabályozó csoportnál látta el. 1981-1984. között a Hátországvédelmi Parancsnokság állományába volt beosztva, mint századparancsnok-helyettes, majd felvételt nyert a ZMKA-ra, ahol kiváló eredménnyel diplomázott. 1987-től a politikaelméleti tanszéken teljesített szolgálatot. Közben 1986-ban megszerezte Orosz nyelvből a felsőfokú nyelvvizsgát. (még akkor nem is gondolta, milyen fontos epizódja lesz ez katonai pályafutásának és életének.) 1990-ben már angol nyelvi ismeretekkel is rendelkezett. S ennek köszönhetően 1992-től a megalakuló Amerikai - Magyar Katonai Munkacsoportban összekötő tiszti beosztás látott el. 1994-ben gyökeres fordulatot vett az élete, ebben az évben teljesített szolgálatot ENSZ katonai megfigyelőként Kuvaitban, az UNIKOM missziójában. („Lacikám: …feküdtem a sivatagban és rájöttem, hogy része vagyok a történelemnek…” beszélt róla később. Hazaérkezését követően röviddel, már 1996-ban az újonnan felálló hegyi-karabahi EBESZ misszióban szolgált, mint katonai tanácsadó. 1997-től misszióját befejezve a HVK MIK-nál dolgozott különböző beosztásokban, ezáltal folyamatosan figyelemmel kísérte a magyar békefenntartó missziókat. 2002. júliusában kezdte meg másféléves szolgálatát Koszovóban az UNMIK misszióban, mint a pristinai régió ENSZ-NATO összekötő csoport parancsnoka. Hazaérkezését követően, a 2004. május 27-én önálló intézménnyé vált MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoki beosztásába jelölték és nevezték ki. 5 éven keresztül vezette a Kiképző Központot. Mátyus ezredes állandó tagja volt a NATO béketámogató műveletekre felkészítő és kiképző munkacsoportjának, amely ajánlásokat dolgoz ki a NATO és PfP országok részére a béketámogató kiképzések fejlesztésére, végrehajtására. 2007 márciusában léptették elő ezredessé. Az MH BTKK Mátyus ezredes vezetésével meghonosította, megteremtette a hazai egyéni békefenntartó kiképzés módszertanát. Nemzetközi tanfolyamok szervezésének és végrehajtásának, majd későbbi akkreditációjának megteremtésében elévülhetetlen érdemei vannak. Ma is az ő parancsnoksága alatt kidolgozott tematikák, nemzetközi programok és kiképzési módszertan a hazai békefenntartó kiképzés alapja. Joggal állíthatjuk, hogy Mátyus ezredes a Magyar Intézményesített Békefenntartó Kiképzés létrehozásának meghatározó alakja. A Magyar Honvédség legsikeresebb nemzetközi tanfolyama, a Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam első, azóta is meghatározó ENSZ akkreditációját Mátyus Ezredes vezetésével érte el a központ 2007-ben. ...

... Ezredes Úr tapasztalata, nemzetközi ismertsége garanciát nyújtott a kiképzés magas színvonalú végrehajtására. Tapasztalatait továbbra is gyakran hívták segítségül konkrét missziós feladatok megoldására, így 2007. december és 2008. július között a szarajevói EUFOR misszió kontingens-parancsnoki beosztását látta el, majd 2009-ben Afganisztánban A NATO parancsnokságon teljesítette szolgálatát. Mátyus ezredes, parancsnokként mindig emberséggel fordult beosztottjaihoz, megértve problémáikat segítette őket azok leküzdésében. Egyik legnagyobb híve volt a képzésnek, kiképzésnek, tanulásnak. Egyszer egy beszélgetésben azt mondta nekem, „…hogy a legnagyszerűbb dolog a tanulásba, oktatásba, a kiképzésbe fektetni, ez a legmegtérülőbb befektetés az életben, s szerencsénkre, ha tudást adunk nekünk sem lesz kevesebb belőle, sőt a tapasztalással mi magunk is többek leszünk. Más alkalommal a jövőbe vetett hitről beszélt, amelyet a tanulással lehet kiteljesíteni. 2010. július 1-től kezdte meg nyugállományú éveit, de pihenés helyett újból a nagy kihívásokat és feladatokat kereste, egyéni pályázóként érdemesnek mutatkozott a grúziai ENSZ misszióban tanácsadói feladatok ellátására. Tbilisziben és Genfben töltött időszak méltó lezárása volt aktív katonai pályájának. Mátyus ezredes katonai pályafutása, mindannyiunk számára példaértékű és követendő. Szolgálata során 14 alkalommal RÉSZESÜLT ELISMERÉSBEN: A békefenntartásért szolgálati jelek mellett kapott kitüntetést az Amerikai Egyesült Államok Szárazföldi haderejétől, melyet megkülönböztetett becsben tartott. „Szerettem volna még élni köztetek, De a sors másképp rendelkezett. Ezredes Úr, mindennapjaiból sugárzott a derű, a szeretet, a mosoly, a megértés és a nyugalom. Természetes magatartásával, a jóra, szépre való törekvésével sokak számára mutatott követendő példát. Betegségében is, mely két és fél éve vált számára ismerté, az élet lehetőségeit kereste, s tovább küzdött álmai megvalósításáért. A folyamatos küzdelemben a gyógyulás reményét soha el nem engedte. Utazásokat tervezett, ahogy egészsége engedte, síeléssel töltötte idejét. Az úszást különösen kedvelte – nagyon büszke volt rá, hogy az olimpiai bajnok Székely Évánál tanult. Mozart, és Beethoven zenéje közel állt művészi ízléséhez. Az utolsó hónapokban az állapota sok törődést igényelt, felesége Szvetlana kitartó ápolása, folyamatos jelenléte enyhítette fájdalmait és nyújtott vigasztalást és erőt számára. „Szerettem volna még élni köztetek, De a sors másképp rendelkezett. Én most elmegyek végleg megpihenni, Odalenn már nem fáj nekem semmi….” Tisztelt Ezredes Úr, Zoltán, vagy ahogy egymás között szólítottunk, Főnök! Búcsúzik tőled a gyászoló család, feleséged, gyermekeid, testvéreid, egykori katonatársak, barátok, tisztelők, s minden megjelent. Megköszönve Szolgálatodat Búcsúzik tőled, a Haza, Magyarország, a Magyar Honvédség, a békefenntartók hazai és nemzetközi társadalma, valamint a MH Béketámogató Kiképző Központ. Kívánjuk, legyen béke poraid felett, emléked míg élünk tisztelettel őrizzük.

Distinguished bereaved family, one-time comrades, friends, and all present, we are all gathered together today to bid farewell to Colonel Zoltán Mátyus, a great loss of the Hungarian Defence Forces and all of us. Broken-hearted by grief, but slowly acquiescing to the grim will of Fate, we have come together at the urn of Colonel Zoltán Mátyus to say final farewell to the beloved husband, father, brother, family member, friend, our comrade and one-time commander. “If only I could live among you a little more, However, fate has ordered otherwise. I’m parting now to take my final rest, Deep down, I will feel no pain.” We are standing here with a sinking heart in awe. Death irrevocably breaks the ties that connect people, and along these broken ties inconceivable emptiness remains leaving a loss that cannot be superseded in our hearts. At such times, we contemplate all the things we would have liked to tell him, all the things we would have liked to do together and live through. However, death after an illness carried away the chance to fulfil all these. Distinguished bereaved family, colleagues, comrades, family members and friends, Colonel Mátyus was born in Budapest on 3rd January, 1954. As a child he was attracted to military life, he always wanted to be a soldier. In 1972, he was accepted as a cadet to Zalka Máté Military Technical College. Following his basic training in Debrecen, he became an active and dedicated student. In 1976, he graduated as an air defence artillery officer with merit. He was commissioned as a Second Lieutenant on 20th August, 1976. What it meant for him to be a soldier and to take an officer’s oath is best indicated by his words to his family members in Kossuth Square after his induction ceremony - with tears in his eyes: “I do really love my country”. He was very proud of his achievement. He had his first officer’s post at the calibration team of the Air Defence Training Centre. From 1981 to 1984, he served as a deputy company commander in the personnel of Hinterland Defence Command, then he was accepted to Zrínyi Miklós Military Academy, where he graduated with flying colours. From 1987, he worked at the Department of Theoretical Politics. In the meantime, in 1986 he successfully passed the advanced-level examination in Russian (at that time he did not even think how important episode it would be in his later military life). By 1990, he had already acquired language skills in English. As a result, from 1992 he served as a liaison officer in the newly-formed American-Hungarian Military Working Group. 1994 brought a radical change in his life, as he was deployed as a UN military observer in the United Nations Iraq-Kuwait Observation Mission. (“My dear Laci … I was lying in the desert and realized that I was part of history”, he told me later.) Soon after his return home in 1996, he served as a military advisor in the OSCE mission in Nagorno-Karabakh. Having completed this mission, from 1997 he worked in various positions at the Joint Operation Centre of the General Staff, thereby he was continually monitoring the Hungarian peacekeeping missions. In July 2002, he commenced his one-and-a-half-year deployment in Kosovo in UNMIK as the commander of the UN-NATO liaison team in Pristina region. After he came home, he was appointed Commander of the Hungarian Defence Forces Peace Support Training Centre, which came to existence on 27th May, 2004 as an independent unit. He commanded the training centre for five years. Colonel Mátyus was a permanent member of the NATO peace support operations preparation and training working group, which makes recommendations for the development and implementation of peace support training courses for NATO and PfP countries. He was promoted to Colonel in March 2007. Under his leadership, the HDF PSTC introduced and established the methodology of the national individual training of peacekeepers. He earned imperishable merits in the organization and implementation of international courses, and in their later accreditation. Even today, the curricula, international programmes and training methodology developed under his command serve as the basis for the national peacekeeping training. We may rightfully declare that Colonel Mátyus is a crucial figure in the establishment of the Hungarian institutionalized peacekeeping training. The centre gained its first, still determinative UN accreditation for the most successful international training course of the Hungarian Defence Forces, the International Military Observers’ Course under the command of Colonel Mátyus in 2007. ...

... His expertise and international reputation granted guarantee for the high-quality implementation of training. His experience is still often invoked for the solution of specific mission tasks, therefore, between December 2007 and July 2008, he served as the contingent commander of the Sarajevo EUFOR mission; then in 2009 he worked at the NATO HQ in Afghanistan. Colonel Mátyus always treated his subordinates humanely understanding their problems and helping them to overcome their difficulties. He was extremely enthusiastic about training, education and learning. Once, while we were having a conversation, he told me “the most splendid thing is to invest in training, education and learning; that investment has the highest rate of return in life, and, luckily, if we give others knowledge, we will not have less of it, on the contrary, we will become more in doing so”. At other times, he was talking about his belief in progress only to be accomplished by learning. He retired on 1st July, 2010, but instead of resting, he sought new challenges, and, as an individual applicant, he proved to be worthy of filling an advisory position in the UN mission in Georgia. The period he spent in Tbilisi and Geneva was an appropriate closure of his active military career. The military career of Colonel Mátyus is exemplary and worth following for us all. During his service he received decorations and recognitions 14 times. Apart from peacekeeping service medals, he was decorated by the United States of America Land Forces, which he kept in special esteem. “If only I could live among you a little more, However, fate has ordered otherwise. His everyday life was gleaming with serenity, joy, love, smile, empathy and calmness. His natural behaviour, and his quest for good and right set an example to follow for many. He constantly searched the possibilities of life even when he was ill, which he had become aware of two and a half years before. In his continuous struggle, he never let the hope of recovery go. He was planning journeys, and when his health permitted, he spent some time skiing. He was especially keen on swimming – he was extremely proud of having been a student of Olympic champion Éva Székely. He particularly enjoyed Mozart and Beethoven’s music. During his last months, his state demanded constant care. His wife, Svetlana’s unwavering attendance and her tenacious presence relieved his pains and provided solace and strength. “If only I could live among you a little more, However, fate has ordered otherwise. I’m parting now to take my final rest, Deep down, I will feel no pain.” Colonel Sir, Zoltán, or, as we used to call you among ourselves informally: CHIEF, Your bereaved family, your wife, your children, your siblings, your comrades, and friends, those who respected you and all present are bidding their final farewell. Grateful for your service, your homeland, Hungary and the Hungarian Defence Forces, the national and international community of peacekeepers and the personnel of the Peace Support Training Centre are all saying farewell. May you rest in peace. We will preserve your memory as long as we live.