Az emlékek generációkon át élnek tovább-Vendégposzt

“Szerencsére” nem sok síremlék van, amiben közeli hozzátartozóim nyugszanak. A legerősebb kapocs az elhunyt családtagok közül a nagypapámmal volt, aki most 20 éve, hogy elhunyt. Bennem már nem a gyász él vele kapcsolatban, mindig jó érzéssel tölt el, amikor rá gondolok. Eszembe jutnak a kártya partik, a biciklizések, a felejthetetlen mosolya, nézése, ahogy rám tekintett, mintha bármit, bármikor megtett volna értem és rám lenne a legbüszkébb a világon. Elsőként az ő síremlékére helyeztünk el egy Lapidaris követ körülbelül egy éve. Az ötletet én vetettem fel, féltem, hogy nem mindenki lesz rá nyitott, de szerencsére az özvegy nagymamám is nagyon jó ötletnek tartotta attól függetlenül, hogy ő egyáltalán nem jártas az informatika világában, okos telefonja sincs. A család összegyűjtött néhány fotót, és elkészítettük együtt nagypapám emlékoldalát. Mindenkiből előtörtek a szép emlékek a régi fotók láttán, így még napokig az oldal feltöltése után is róla beszéltünk. Közben azt éreztem, hogy nagypapám emlékei nem múlnak feledésbe, és amellett hogy szívünkben őrizzük, megörökítettük az utókor számára is. Azóta eltelt egy év, időnként amikor eszembe jutott gyújtottam érte egy gyertyát, vagy láttam amikor egy másik családtag gyújtott érte és ez mindig egy szívmelengető érzés, hogy más is gondol rá. Mindig kapok értesítést a születésnapjáról, névnapjáról is.

Ebben az évben amikor kimentem én, a feleségem és a pici lányom a temetőbe, egy elmondhatatlan érzés fogott el. Alapból az én fejemben is halványodnak az emlékek 20 év elteltével, de a kislányomnak fogalma sincs, miért vagyunk ott, és ha még tudná is, akkor sincs egyetlen saját emléke. Sajnos ezt már pótolni nem lehet, de szeretném ha tudná, hogy nézett ki, és milyen nagyszerű ember volt a dédnagypapája. Megálltunk a síremlék előtt, én már az odaúton is csak nagypapámra tudtam gondolni, de amikor a Lapidaris emlékkőhöz hozzá érintettem az okos telefonom és felugrott nagypapám emlékoldala, aki az első fotón engem tart a kezében körülbelül annyi idősen, mint most a lányom, az leírhatatlan érzés volt. Tudom azt, hogy míg a kislányom felnő, sokat fog még hallani a dédnagypapájáról tőlem, de ha én nem leszek, az emlékek még akkor is tovább élnek az én történeteim és a Lapidaris segítségével. Továbbá, ahhoz képest, hogy már egy éve rendelkeztem Lapidaris emlékkővel, most kezdem egyre jobban érezni benne a lehetőséget. Például a nagypapám melletti síremlék a dédszüleimé. Sajnos róluk semmit nem tudok igazán. Valószínű az én hibám is volt ez a mai napig, mert kevésbé érdeklődhettem irántuk, mivel nem ismertem már őket sajnos. Most már tudom, az ő síremlékükön is ott a helye a Lapidaris kőnek, megkérem a családtagokat, hogy mindenki szedje össze a talált fotókat és állítsunk örök emléket nekik is, őrizzük meg családunk történelmét. Úgy gondolom, hogy ezeket a pozitív érzéseket így kislányomnak is tovább tudom adni és ő már nem fog értetlenül állni még az ükszülei sírjánál sem.

Köszönöm, hogy megoszthattam ezt a számomra új, szívmelengető élményt, amit 2019 november 1-jén átélhettem a Lapidarisnak köszönhetően."

Várjuk a Lapidaris kővel kapcsolatos történetét a info@lapidaris.com címre, ossza meg velünk emlékeit, élményeit.