Az avasi zsidó temető története - Holokauszt emlékmű

A zsidók megjelenése Magyarországon a 18. században kezdődött meg. Az ide letelepülő zsidóság nagyrésze kisiparosok, illetve házaló kereskedők voltak. A század közepére már 24 család költözött a megyeszékhelyre, Miskolcra. Mivel ilyen nagy számban voltak már jelen, így rabbik és tanárok is megjelentek a városban. A 18. század végére már több száz zsidónak a jelenléte volt fellelhető.

A családok gyors betelepülésének egyik nagy hatása a városra a zsidó temető kialakítása volt. Ennek következtében a temető mai helyének megvásárlására 1759-ben került sor az Avas északnyugati oldalán. Valószínűleg a városgazda azért vált meg mondhatni könnyen ettől a területtől, mert terméketlen lehetett vagy pedig pincék kialakításának nem felelhetett meg. 55 évre a temető megvásárlása után, azaz 1814-ben történt meg a terület körülkerítése, egy ónodi zsidó lakos, Klein Salamon anyagi támogatásának köszönhetően. Salamon egész vagyonát áldozta arra, hogy ez az 5 hektár és 34 négyzetméteres terület biztonságban legyen. „Az összes költség 20 ezer forintot tett ki”.

A temetőnek két főbejáratot alakítottak ki, egyik az Avas tetején, míg a másik a Ruzsin felőli oldalon volt, mivel a feljárás és megközelítés innen volt csak lehetséges. Az alsó rész bejárata mellé építettek egy szertartási épületet, amelyet csak nagyon ritka esetben használtak. 1987-ben a temető kerítésének megújítására került sor. Ennek hatására a szertartási épület maradványait lebontották, és ezzel párhuzamosan megszüntették mind a két bejáratot is. Ezt követően még két bejáratot építettek ki, az egyiket a keleti oldalon az őrház mellett, amely a mai Avastetőnél található, valamint a déli oldalon, amely a mai Avas feljáróút mellé esik, és az előbbi lett a főbejárat. A keleti oldalú bejárathoz lettek elhelyezve a rituális kellékek is, másnéven a kijor, amely magába foglalja a kézmosótálat, vízmérő edényt.

A halotti szertartások kezdete a főbejáraton, vagyis a déli kapun kezdődik. A temetés során a hagyományoknak megfelelően, a gyászmenetet az elhunyt gyászolói kísérik, a rabbi illetve a kántor vezetésével. Az út során többször megállnak imát mondani. A gyászolók külön csoportokban vannak, az egyiket nők, míg a másikat férfiak alkotják. A halott eltemetésének szertartása után a keleti kapun hagyják el a gyászolók a temetőt.A temetőnek szigorú előírásai vannak a sírokra vonatkoztatva: minden sírnak 6 férfi arasznyira kell egymástól lennie. Nőket és férfiakat általában külön temették (kivételes eset a házasság) és közéjük kis ösvényt helyeztek, jelezvén a határt. Viszont a helyhiány miatt gyakran keveredtek a különböző nemek sírjai egymással. A zsidó törvényeknek megfelelően a sírok örökre szólnak. A sírköveket tekintve mind kelet felé néznek, és a holtak testét tartalmazó koporsót is úgy helyezték el, hogy keleti irányba legyenek. A sírkövek között nagy különbség nincs, hiszen a környező kavicsbányákból származó anyagokat használták fel, mint például bükkábrányi, bodrogkeresztúri kövek.

A zsidó temető szent egylete, melynek megnevezése a Chevra Kadisha (arámi:חֶבְרָה קַדִישָא, Ḥebhra Qaddisha), amely 1769-ben lett megalapítva Miskolcon. A zsidóság egyik legősibb intézménye, amely nőkből és férfiakból egyaránt áll. Feladatuk hogy az elhunytak a zsidó hagyo­má­nyoknak megfelelően legyenek eltemetve. Továbbá felel a hagyományok és szertartások ősi, pontos betartásáért is, melynek működését a Sulchan Áruh, azaz a középkori törvénytár szabályozza. Chevra nélkülözése zsidó közösségben lehetetlen, hiszen nélküle a közösség nem működne. Az egylet tagjai kinevezésüket követően ünnepélyes fogadalmat tesznek a rituális szabályok betartására, illetve a tevékenységüket a Chevra-könyvben rögzítik.