Melis György (Szarvas, 1923. július 2. – Budapest, 2009. november 27.) Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (bariton), érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt.

Melis György Békés vármegyei szlovák paraszti családból származott. A Szarvashoz tartozó Csipkár soron lévő tanyán született, hetedik gyermekként. A család szlovákul beszélt, és György csak ötéves korára tanult meg magyarul. Apja földművesnek szánta, de tanítója rábeszélésére elvégezte a helyi gimnáziumot. Az Evangélikus Újtemplomban énekelt, ahol Bartos Pál lelkész fedezte fel tehetségét. Önképzéssel megtanult nagybőgőzni, és játszott a város zenekarában.

Karrier Kezdete:

1943-ban Budapestre költözött, hogy a Műegyetemen építészetet tanuljon, de végül az énekesi pálya mellett döntött. Rosthy Annie tanácsára felvételizett a Zeneakadémiára 1944 tavaszán, de tanulmányait a háború miatt csak 1945-ben kezdhette el. A Magyar Állami Operaházba Tóth Aladár szerződtette, és 1949-ben debütált Bizet Carmenjének Moraleseként. Első főszerepe a Don Pasquale Malatesta doktora volt 1950-ben. 1951-ben szerezte meg énekesi oklevelét.

Pályafutása:

Melis György Wagner műveinek kivételével az operairodalom szinte minden jelentős baritonszerepét (közel hetvenet) elénekelte. Énektudása mellett színészi tevékenysége is elismert volt. Szlovák anyanyelve ellenére Kazinczy-díjat is kapott. 1988-ban alapította a Melis György-emlékplakettet, melyet évente adnak át a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek. 1989 óta az Operaház örökös tagja. 1991 decemberében ünnepelték kétezredik operai fellépését a Così fan tuttéban.

Melis György Európában és a tengerentúlon is (Egyesült Államok, Mexikó) nagy sikerrel vendégszerepelt. A Milánói Scalában Marton Évával énekelte a Kékszakállú herceg vára címszerepét. Gyakran és szívesen énekelte a magyar nóta remekeit is.