Egy ház áll ott fent, ahol a holnap véget ér, Benne a csillagod csak egy szál gyertyafény. A kő jéghideg, mindenhol földöntúli a csend, Szólít a rend, odafent vár a végtelen. Az idő megáll, nem mozdul már semmiért, Aki elmegy ma, az holnaptól csak a szívekben él. Miért kell, miért, mindig félni valakiért, Mikor egy könnycsepptől odafenn kialszik a fény. Harsona szól, a gyertya már nem ég, Odafenn azt a lángot elfújta a szél. Miért kérdezed, tudod, hogy ő már nem felel, Üres a ház, hideg a fal, csak süvít a szél. Fenn a szeretet kér, míg lent a gyűlölet vádol, A szív sohasem fél, csak kérdez és magában gyászol.