Kisvárda (németül: Kleinwardein) város Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Kisvárdai járásban két nagy tájegység határánál fekszik, keleten a Nyírség, nyugaton a Rétköz határolja. A település a Rétköz mocsarának védelmében épült egykoron.

A honfoglaló magyarság 895-ben birtokba vette a települést, amely elsődlegesen a földvárra épített határvédő rendszer központja.

Szent István király uralkodása idején rövid ideig az újonnan létrehozott Borsova vármegye székhelye volt.

1085-ben Szent László magyar király itt állította meg és győzte le Kutesk kun fejedelem támadását. A fényes győzelem emlékére a településen Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére templomot alapított.

A 12. században, a határvédő szerep csökkenésével, Kisvárda a Gutkeled nemzetség tulajdonába került, amelynek egyik ágának névadójává vált. Már ebben az időben is jelentős volt a település gazdasági szerepe, mivel rendszeresen tartottak heti vásárokat.

A város tulajdonosa, a Várday család jelentős szerepet játszott Kisvárda felvirágoztatásában. Nemcsak a kisvárdai vásárra igyekvők számára nyertek királyi védelmet, hanem országos vásártartási jogot is szereztek, s 1421-ben városi joggal ruházták fel településüket.

1468-ban Várday István kalocsai érsek, bíboros, I. (Hunyadi) Mátyás király fő és titkos kancellárja jelentősen bővítette a település önállóságát. Ennek is köszönhető, hogy a század végén több mint ezren éltek a városban.

Az itt élők védelmét szolgálta a 15. században megindult várépítés, mely vár romja ma a város kulturális életének központja. 1415-ben Várday Pelbárt kapott kővárépítési engedélyt Kisvárdára, ahol a század közepén kezdődtek meg a ma is álló kőfalak építési munkálatai. A 16–17. század háborús évszázadai, az Európában lejátszódó gazdasági átalakulás hátrányosan hatottak Magyarország gazdasági fejlődésére. Ebben a korszakban a több ostromot is szerencsésen átvészelő kővár védelmében Kisvárda volt Szabolcs vármegye központja. A település gazdasági jelentőségét mutatja, hogy 1591-ben megalakult a város első céhe, a csizmadiacéh.

1703 júliusában Rákóczi tiszántúli hadjárata során Kisvárdához érkezett, hadserege elől a vármegye nemességének egy része a kisvárdai várba zárkózott. Rákóczi felszólította őket a csatlakozásra, amikor ezt elutasították, megkezdte az ostrom előkészületeit. Ehhez megfelelő felszerelése nem volt, így amikor a nemesség megüzente, hogy szándékai nem ellenségesek, céljuk az események alakulásának kivárása, a kuruc sereg továbbvonult. A nemesség nem sokkal később Rákóczi pártjára állt.

Két évszázados pangást követően a polgárosodás hozott új lendületet Kisvárda életében. A fejlődés dinamizmusára jellemző, hogy a település lélekszáma egy évszázad leforgása alatt megötszöröződött. Bankok, ipari és kereskedelmi vállalkozások jelentek meg, fellendült a kereskedelmi élet. E fejlődésnek köszönhető, hogy Kisvárda urbanizációs szintje ma is négyszerese a megyei átlagnak, és az iparban foglalkoztatottak aránya is kétszer annyi, mint a dinamikusan fejlődő megyeszékhelyen, Nyíregyházán.

A gazdasági fejlődés ilyetén mértékéhez nagyban hozzájárult a betelepedő zsidó lakosság, akik a népesség negyedét tették ki. A második világháború során a kisvárdai gettóból mintegy 4000 zsidót indítottak útra Hitler táboraiba, zömmel Auschwitzba. A háború után a kommunista hatalomátvétel igyekezett elpusztítani az itt kialakult polgári értékeket.

Az újabb fellendülésre a 20. század hatvanas éveiben került sor, aminek eredményeképpen Kisvárda 1970-ben ismét városi rangra emelkedett. A gazdasági fejlődés sem maradt el, számos üzem telepedett meg Kisvárdán. Napjainkra Kisvárda gazdasági szerepe mellett a kulturális élete is kimagasló, 1989 óta Európa egyik legrangosabb színházi találkozójának, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának ad otthont Kisvárda.

Kisvárdához kötődik a Nemzeti Őrsereg radikális jobboldali szervezet megalakulása is.