„Látlak... A túloldalon. Ahogy ott állsz a folyó partján, és nézel. Rám. És érzel. Engem. Én pedig téged. Aztán egy cölöpöt verek a mederbe. És te is. Aztán még egyet és még egyet. Aztán pallókat teszünk a cölöpökre. Egyre többet és többet. És egy napon a cölöpök, a pallók összeérnek. Elindulsz felém. Elindulok feléd. És középen találkozunk. A Lélekhídon.”

"Lelkembe jutsz… „Amikor gondolok rád, nem „eszembe jutsz”. Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben."

"Lelkembe jutsz… „Amikor gondolok rád, nem „eszembe jutsz”. Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben."

"Lelkembe jutsz… „Amikor gondolok rád, nem „eszembe jutsz”. Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben."

"Lelkembe jutsz… „Amikor gondolok rád, nem „eszembe jutsz”. Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben."

"Lelkembe jutsz… „Amikor gondolok rád, nem „eszembe jutsz”. Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben."