Lukács Ödön

( Sályi (Szatmár megye), 1843. augusztus 15. – Nyíregyháza, 1896. március 1.)református esperes-lelkész, megyebizottsági tag, író, költő, lapszerkesztő.

Lukács István lelkész és Csonka Zsófia fia. 1851-ben Sárospatakon járt gimnáziumba; 1860-ban teológiát hallgatott és pályanyertes műveivel feltűnt. 1864-ben az iskolai széknek jegyzője, 1865-ben a II. gimnáziumi osztály vezetője volt. Az 1866-67. iskolai évben a gimnáziumra előkészítő osztályokat vezette. 1867-ben a főiskola seniora lett. Szándéka volt külföldre menni, de közbejött betegsége miatt ezen szándéka nem teljesülhetett. 1869 júliusában az első segédlelkészi vizsgát tette le és a zsurki református egyházba rendeltetett segédlelkésznek. 1870 februárjában a nyíregyházi református egyház választotta meg rendes lelkészének, 1880 júniusában pedig a felső-szabolcsi egyházkerület esperese lett. Sikerült neki egyházában templomot építtetni, új iskolai helyiséget szerezni. 1872-ben egyházmegyéjében aljegyző, 1875-ben tanácsbíró, 1879-ben főjegyző, 1880-ban pedig esperes lett. Egyházkerülete képviselője volt az 1882. évi debreceni és az 1891-93. évi budapesti zsinaton. A tiszántúli egyházkerületi egyházi értekezlet 1894-ben megalakulása után, őt választotta elnökévé.

A költői történelmi és teológiai irodalom terén munkálkodott; dolgozatai a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban, a Sárospataki Lapokban, a Debreczeni Lapban, a Beregben és a Szabolcsban (1873-74. Egy család története, regényes korrajz) jelentek meg; költeményei a Sárospataki Emlékkönyvben (1866.), a Vasárnapi Újságban (1868-1869., 1871., 1879.) és a Nefelejtsben.