Kocsis Sándor Budapesten született 1929-ben. Az apja is labdarúgó volt, ám alacsony szinten, egy kelenföldi csapatban rúgta a labdát. A futball szeretetét azonban átadta. Az apa a Teleki téren volt éjjeli őr sokáig, azt is megengedte, hogy a fia ott focizzon naphosszat a többi gyerekkel. Megesett, hogy a hét-nyolc éves kicsik még éjfélkor, a Hold fénye mellett rúgták a labdát. Hamar a Ferencváros csatára lett, 19 évesen hétvégén a zöld-fehéreknél játszott, amúgy pedig az Anyag és Árhivatalban dolgozott havi 288 forintért. Aztán a poli...
すべてを見る
Kocsis Sándor Budapesten született 1929-ben. Az apja is labdarúgó volt, ám alacsony szinten, egy kelenföldi csapatban rúgta a labdát. A futball szeretetét azonban átadta. Az apa a Teleki téren volt éjjeli őr sokáig, azt is megengedte, hogy a fia ott focizzon naphosszat a többi gyerekkel. Megesett, hogy a hét-nyolc éves kicsik még éjfélkor, a Hold fénye mellett rúgták a labdát.
Hamar a Ferencváros csatára lett, 19 évesen hétvégén a zöld-fehéreknél játszott, amúgy pedig az Anyag és Árhivatalban dolgozott havi 288 forintért. Aztán a politika közbeszólt. A Rákosi-rendszer előbb a Ferencváros nevét vette el, beolvasztották ugyanis a klubot az élelmiszeripari dolgozók szakszervezetének csapatába, majd a zöld-fehér színt is, így lett a rendszer ellenségének tartott csapatból Budapesti Kinizsi, piros-fehér dresszben. Ekkor már Kocsis a Honvédban futballozott, mivel a katonaság előtt álló fiúnak nekiszegezték a kérdést: elmegy sorkatonának a határra vagy Kispestre igazol. Az utóbbit választotta.
A többi ismert. Kocsis Sándor, vagyis Kocka minden idők egyik legeredményesebb csatára lett, a válogatottban is szórta a gólokat. Ott volt a londoni 6:3 alkalmával is a pályán és az 1954-es, vb-ezüstérmes csapatnak is tagja volt (ő lett a világbajnokság gólkirálya is). Aztán a levert forradalom után más játékosokkal egyetemben nem jött haza egy külföldi túráról. Kocsis elvtárs (legtöbbször így írtak róla az újságok) feketelistára került, itthon csak elvétve lehetett hallani arról, hogy a firenzei kitérő után a nagy hírű Barcelona focicsapatában is szórta a gólokat.
A karrierje befejezése után Barcelonában üzemeltetett egy kávézót a feleségével és nagy szeretetben nevelték a három gyermeküket. De aztán csőstül jöttek a bajok. 1974-ben egy reggeli készülődésnél a borotválkozó szekrény leesett a falról és az egyik lábfejét találta el. Kocsis nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, ám a lábfeje elkezdett feketedni, sehogy sem gyógyult. Aztán megérkezett a lesújtó diagnózis: amputálni kellett a testrészt. A vérkeringése ugyanis ekkora már nagyon rossz volt a lábában, Kocsis ugyanis szenvedélyes dohányos volt. Már fiatal játékosként 8-10 szál cigarettát szívott naponta, később pedig sokkal többet. Nem mellékesen gyomorrákot is diagnosztizáltak nála, ami még inkább mélybe lökte lelkileg, főleg, hogy kiskorától irtózott a betegségektől és a kórháztól. Depressziós lett s bár a felesége mindent megtett, hogy kirángassa belőle, sajnos nem járt sikerrel. 1979-ben, nem sokkal a halála előtt is azért látogattak haza, hogy hátha ez erőt ad a volt klasszis játékosnak. A közel állók szerint Kocsist már az sem tudta kihozni a lelki gödörből, hogy hazatérhetett. Többeknek azt mondta, a legjobb lenne itthon meghalni s utóbb derült ki az is, volt egy öngyilkossági kísérlete is a pesti Royal szállóban, ki akart ugrani az ablakon, ám megakadályozták.
Kocsis visszautazott Barcelonába, ahol aztán 1979. július 22-én, a klinika harmadik emeleti szobájából a mélybe zuhant. Egyedül volt a helyiségben mikor a tragédia történt. A hírügynökségek öngyilkosságot írtak, itthon viszont elhallgatták a történteket. Így eshetett meg az is, hogy a sportlap, amely évtizedekkel korábban ajnározta a játékost, a halálhírét a római asztalitenisz utánpótlás Európa-bajnokság tudósításában említette csak meg, ott is arról írtak, hogy az olasz újságok nagy terjedelemben foglalkoznak Kocsis halálával. Kocsis Sándor csupán 49 éves volt mikor meghalt. Spanyolországban temették el, 2012 óta pedig a Szent István Bazilika kriptájában pihen.
Mindene volt a labdarúgás. Három évesen esténként az ágyban fejelgettek az édesapjával. Később aztán az imádott csapatából átirányították egy másikba, a levert forradalom után pedig ő döntött úgy, hogy nem marad. A pályán verhetetlen volt, a pályán kívül viszont nem volt kegyes hozzá a sors.
