Szécsi Zoltán

Micsoda tudásbéli fölény – foglaltam össze benyomásaimat egy hosszú délután végén. Egy régi kollégámmal, és Esze Zoltánnal tettünk egy kört a fénykorát élő egykori közös gazdaságban. Az aktuális gazdálkodási helyzetről beszélt. Amikor az ágazati vezetőkkel találkoztunk – lett légyen szó kertészről, állattenyésztőről, növénytermesztőről –, mindenütt magától értődő volt a hozzáértő partnerség, de főmérnök részéről valahogy egy kicsit több. Nem fölény – igazított ki a kolléga. Ennek a szónak van halvány bántó hangulata. Nem esne jól a kollégáinak, ha hallanák. Magabiztos! Ez a fölényesnél is több, mégse essen rosszul senkinek. 

 – Én is így érzem – helyesli visszaemlékezésemet Szécsi Szabolcs. Tarpa polgármestere nem sokáig ízlelgeti a szót, láthatóan örül, hogy így jellemzem apját. 

 – Így éreztem már akkor is, amikor a térdén ülő kisgyerekként voltam részese olyan tárgyalásoknak, amelyeknek csak a hangulatából sejthettem, nagy döntések születnek. És később is, akkor megnyíló értelemmel tudtam, hol az apám helye Tarpa közéletében. Nem a fia elfogultsága mondatja velem, de biztosan tudtam akkor is és azóta se kaptam cáfolatát, nem csak a téesznek, de a településnek is meghatározó személyisége volt. 

 Sokszor volt alkalmam Szécsi Zoltánnal ugyanilyen kötetlenül beszélgetni az irodájában. Személyes dolgai valahogy sohase kerültek szóba. A munka, a gazdálkodás gondjai, örömei annál inkább. Az a típus volt, akinek az életrajzát automatikusan azzal a panellel kezdeném: „nagy-tapasztalatú, tekintélyes paraszt emberek gyermeke, aki szülei mellett tanulta meg a föld szeretetét”. Nagyot nevet a fia. Hátraveti magát a széken, és egy jellegzetes mozdulattal simítja le rakoncátlan fürtjeit. Az apja mozdulata. 

 – Maradjunk a tekintélyesnél. Viszont a nagyapám szabómester volt. A keze munkáját dicsérte, hogy Beregszásztól Budapestig terjedt a megrendelői köre. Íme a leginkább logikusnak tűnő következtetésekről is bebizonyosodhat az ellenkezőjük. Az új információ viszont rávilágít arra, miért végezte el Szécsi Zoltán Debrecenben az Agrártudományi Egyetemet. A szabómester fiának meg kellett tanítani, amit a parasztgyerek a nagyapjától, az apjától megtanul. És ha már tanul, akkor felsőfokon. 

 A polgármester irodája tehát az a hely, ahol ezeket a személye dolgokat megtudom néhai Szécsi Zoltánról. Büszke volna a fiára, hiszen reá helyi illetőségű történelmi nagyságok arcképei néznek le a falról. Rákóczi, Esze Tamás, Bajcsy-Zsilinszky... Azt gondolom, és mondom is, Szabolcsot olyan céltudatossággal és szigorral nevelte, hogy aggodalomra nem volna oka. 

 – Na, ez a kettes számú tévedés – avat be egy újabb titokba vendéglátóm. – Nálunk éppen fordítva volt. Édesanyám volt az, aki noszogatott, de mindig szeretettel noszogatott tanulásra, munkára, szorgalomra. Édesapám a széltől is óvott. Amikor 2000-ben, 58 éves korában fiatalon itt hagyott bennünket, még azt se tudtam, hol van az almásunk a határban...

 Szécsi Zoltán korai halála olyan momentum volt fia életében, amiről ma már azt mondja „napok alatt kellett felnőtté válnom”. Sokat számít egy település tekintélyes polgárának társadalmi beágyazottsága. Arra méltó ivadéka hiánytalanul örökölheti. Szécsi Zoltán hagyatékában volt még valami, ami hasznára vált fiának. A sport szeretete, és szenvedélyes művelése. Ő maga Debrecenben a legendás egyetemi csapat, a DASE oszlopos tagja volt, és nem szűnő lelkesedéssel, kitartással folytatta itthon. A fia csillogó szemmel teszi hozzá, amikor az eredményeiről beszél, édesanyám ebből a szempontból méltó párja volt. Szalkán középiskolás korában Sillye tanár úr kedvenceként diszkosz vetésben, kislabda dobásban ért el figyelemre méltó eredményeket. 

Elemében van a polgármester, amikor napjaink Tarpai sport életéről beszélünk. Mégis visszatérünk a történelmi közelmúltba. 

 – Édesapám szakmai pályája voltaképpen az Eszet Tamás Tsz eredményes évtizedeivel esik egybe. Három elnökkel dolgozott együtt Egyikben sem merült fel, hogy a főmérnök valamikor is a posztjára törne. Ők kifelé képviselték a gazdaságot, tegyük hozzá, az sem kis munka, Szécsi Zoltán pedig vezette, irányította a téeszt. Ideális páros.

 – Ráadásul meg van az az előnye, hogy az övé nem választott tisztség – vetem közbe. 

 Veszi a lapot, lendületből folytatja.

 – Nem félt ő attól sem. Tanácstagnak, sportköri elnöknek is választják az embert – gondolkozik egy másodpercet – meg a polgármesternek is – teszi hozzá, hiszen tudja mire céloztam. – Csupa párhuzam kettőnk élete. Más történelmi kor, de ugyanaz a feladat: felelős vezetőként, felelős döntéseket hozni. Volt kitől tanulnom. Amíg apám élt, egyebet se láttam tőle. – Ujjaival megsercegteti ősz szálakkal tűzdelt rövidre nyírt szakállát, és mosoly jelenik meg az arcán. 

 Egy régi emlékeket felidéző magabiztos mosoly.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)